Elérhetőségeink
+36 1 467 3500
Search toggle

Szívből segíteni öröm!

A koronavírus-járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak. Erre reagáltunk tavaly év végén, amikor több mint 700 millió forintot ajánlottunk fel mintegy 250 ezer, egyéni KGFB-szerződéssel rendelkező ügyfelünk számára.

Ügyfeleink dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra, vagy annak beszámítását a KGFB-szerződésük díjába, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az Országos Mentőszolgálat munkájának segítésére.

Akciónk keretében

120 ezer ügyfelünk számára nyújthattunk anyagi segítséget

A Groupama Biztosító közösségének erejével az Országos Mentőszolgálat történetének legmagasabb adományát adhattuk át

Nézd meg te is az átadási ceremóniát!

Bertrand Woirhaye, vállalatunk vezérigazgatója 2021. március 30-án sajtónyilvános esemény keretén belül adhatta át jelképesen Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója számára adományunkat.