Közelség minden kilométeren

A Groupama és a Tour de France közös értékei

Több mint verseny

A Tour de France a világ legikonikusabb és legnépszerűbb kerékpáros versenye, mely egyszerre francia nemzeti szimbólum és nemzetközi szinten népszerű esemény. A verseny jelképezi az emberi kitartást, a csapatszellemet és a közösséget. Több mint 120 éves története során sokat változott, de a hosszútávú célok kitűzéséről és azok megvalósításáról szóló üzenete mindmáig erős. A versenyzők több mint 3000 kilométert tesznek meg heteken keresztül, változó terepen, ahol nem ritkák az extrém körülmények sem. Ezért a Tour de France példát is mutat arról, hogy mire képes az egyén és egy teljes csapat, így inspirálva az embereket a fizikai és mentális határok meghaladására, az összefogásra és az egészségesebb életmódra.

Ahogy a kerékpárverseny mezőnye különböző városokon, falvakon halad keresztül, megismerhetjük a francia régiók gazdagságát, miközben a többezer kilométeres útvonal embereket köt össze. Magyarországon számunkra is fontos, hogy kiemeljük a francia kultúra iránti támogatásunkat. Működésünket erősen meghatározza a kölcsönösségen alapuló szemlélet, melyben a fair partnerség, a közelség legfontosabb értékeink közé tartoznak. Országos hálózatunkkal és munkatársainkkal arra törekszünk, hogy ügyfeleink számára minél több településen legyünk elérhetők, valódi közelséget biztosítva nekik.

Több mint szponzoráció

Anyavállalatunk 2026-tól kezdődően 3 éves partnerségi megállapodást írt alá a Tour de France-szal és a Tour de France Femmes avec Zwifttel, megerősítve eddigi jelenlétét a kerékpársportban, és ezáltal a világ legnépszerűbb kerékpárversenyének megvalósításában is főtámogató szerepet vállalt.

A profi kerékpársport támogatását 2018-ban kezdte meg a francia Groupama, ekkor indult el társszponzorációjuk az FDJ szerencsejáték vállalattal. Közös kerékpárcsapatuk ma Groupama-FDJ United néven ér el egyre nagyobb nemzetközi sikereket, összesen 141 győzelemmel a legeredményesebb francia csapat volt az elmúlt hat szezonban. A Groupama kerékpársport iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a leányvállalatán, a Gan Assurances-on keresztül bővítette támogatását, és nemrégiben az FDJ-SUEZ női kerékpáros csapat fő partnere lett.

Mit tesz még a Groupama a kerékpársportért? Mit ad nekünk a sport támogatása?

Kerékpárklubok támogatása

A francia Groupama az amatőr kerékpárosokat is támogatja, a „Ton Club, Ton Maillot” kezdeményezésük által az elmúlt hat évben 700 klubnak és több mint 17 000 kerékpárosnak biztosított felszerelést. Minden évben, a tél közeledtével láthatósági kiegészítőket (fényvisszaverő karszalagok és mellények, világítókészletek stb.) osztanak ki a biztonságos kerékpározás érdekében.

Sporttal az egészségmegőrzésért

Magyarországon számunkra is fontos értékeket képvisel a sport támogatása, mely megjelenik hazai sportszponzorációinkban, emellett pedig az egészségmegőrzés is kiemelt ügyünk. A sport magában hordozza azt a fair értékrendet, amit mi is képviselünk, ugyanakkor szintén képes hatalmas közösségeket megmozgatni. Az egészség megőrzése ezzel összhangban kiemelt feladatunk, ahogyan az is, hogy felhívjuk az ezzel kapcsolatos témákra a figyelmet.

Közös értékek, közös felelősségvállalás

A Tour de France számunkra is példaértékű: a teljesítmény mellett fontos szerepet kap benne a közösség, a fair play és egymás támogatása is. Hasonló módon szeretnénk mi is jelen lenni ügyfeleink életében: fair partnerséget építve, valódi közelséget biztosítva az egész országban.

Évszázadokon átívelő együttműködés

Történetünk egy olyan együttműködésből indult, mely a 19. századra nyúlik vissza. Franciaország-szerte a gazdák összefogásából helyi kockázatközösségek születtek, melyek célja az volt, hogy segítsék egymást a mindennapokban, és közösen viseljék a tevékenységükből és a kiszámíthatatlan körülményekből adódó terheket, valamint fedezetet biztosítsanak veszteségek esetén.

Elődeink olyan közösséget alkottak, melynek tagjai egymás mellett álltak, ha igazán szükség volt rá. Segítettek kiemelni az árokba borult traktort, letakarni a szőlőt, amikor heves esőzés közeledett vagy ott voltak egymásnak, amikor szárazság miatt keletkezett káruk.

Napjainkban a Groupama már nem egy mezőgazdasági biztosító, de az alapítók közösségi szemlélete meghatározza működésünket. Az egykori gazdák egymás iránti felelősségvállalása számunkra is érték, mely jelen van fair hozzáállásunkban. A kockázatközösségi lét napjainkban abban mutatkozik meg, ahogy az egyes ügyfeleink felé fordulunk és ahogy közösségünket irányítjuk a közös felelősség- és kockázatvállalás jegyében.