Miért lehet drágább a hűséges ügyfél KGFB-je?
2026.06.30.
Ha évek óta ugyanannál a biztosítónál van a szerződésed, és soha nem néztél bele az évfordulós értesítődbe, nagyon valószínű, hogy kötelező biztosításra túl magas díjat fizetsz. Nem azért, mert „rossz” ügyfél lennél, hanem éppen azért, mert bizonyos szempontból „túl jó” ügyfél vagy.
A magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) piacon ma egy sajátos helyzet érvényesül: az új ügyfelek – általában azok, akik járművet vásárolnak és aktívan keresik a legjobb biztosítást – jellemzően kedvezőbb feltételekkel tudnak gépjárműbiztosítás díjat kalkulálni, mint azok az ügyfelek, akiknek régóta ugyanannál a társaságnál van a KGFB szerződése, és nem tesznek semmit a biztosításuk évfordulójakor.
Az MNB statisztikái is ezt igazolják: míg az új KGFB szerződések átlagos díjai 2021 és 2024 között csak 9%-ot nőttek, míg a teljes állomány (vagyis a régi és az új állomány együttesen) díjai ugyanezen időszak alatt 28%-ot – beleértve az új szerződéseket is. (Forrás: statisztika.mnb.hu)
Ez elsőre igazságtalannak tűnhet.
2010 óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás évfordulója az év bármely napjára eshet, emiatt a piac egyre összetettebbé vált, és a biztosítók árazási logikái egyre inkább az aktív ügyfeleket jutalmazzák (értve ez alatt inkább az újakat), míg a passzívakat (értve ez alatt az inkább a régebbi, lojális ügyfeleket) büntetik. Az egyre összetettebb tarifák miatt nehezebb összehasonlítani a biztosításokat, a kampányidőszakok megszűnésével pedig sokan az évfordulójukról is megfeledkeznek, így az éves felülvizsgálat egyre ritkábbá válik.
Érintett lehetsz te is? Kérdéseinkkel segítünk eldönteni.
- Több mint egy éve ugyanannál a biztosítónál vagy és nem olvastad el az évfordulós értesítőt se?
- Nem kértél ajánlatot más biztosítótól a legutóbbi biztosítási évfordulón?
- Nem tudod pontosan, hogy milyen kedvezményeket veszel igénybe?
- Az évforduló előtt nem adtad meg a jármű kilométeróra állását és a tervezett futásteljesítményt?
- Nem látod át a biztosítód tarifájának működését?
Ha legalább háromra igennel válaszoltál, akkor valószínű, hogy magasabb díjat fizetsz a kelleténél. Szakértőink elmondják, hogy miért, olvass tovább, érdemes!
A KGFB árazás aktivitás alapú mechanizmusai
Az elfelejtett évforduló problémája
A fenti jelenség valójában három egymásra épülő mechanizmusból áll, de mielőtt ezeket részletesen megvizsgálnánk, érdemes szólni arról az alapvető helyzetről, amely miatt ezek egyáltalán hatásosak: nagyon sok ügyfél egyszerűen nem foglalkozik a KGFB díjával, nem olvassa el a biztosító által küldött díjértesítőket. Ez részben abból is ered, hogy nincs közös kampányidőszak, mint 2010 előtt, amikor minden szerződés évfordulója december 31-re esett, nincs „zaj” a piacon, ami több csatornán is emlékeztetné az ügyfelet arra, hogy éppen most lenne érdemes utánanéznie a KGFB díjának.
Ha a szomszéd éppen azt meséli, hogy sikerült tízezer forintokat spórolnia a KGFB-n, azt nemcsak nyugtázzuk, hanem utánanézünk. Csakhogy a saját évfordulónk valószínűleg nem esik egybe a szomszédéval, és mire eljön az időpont, a jó szándék már rég feledésbe merült. A legjobb tanács is elvész, ha nincs meg a megfelelő időzítés.
Az elfeledett évfordulón túl persze állhat más is a háttérben, ami miatt valaki nem vált, például az adminisztrációs tehertől való félelem, pedig a KGFB esetén a legegyszerűbb a szolgáltató váltása:
- a termék alapvetően standardizált, emiatt egyszerűen összehasonlítható (ami bonyolulttá teszi, az biztosítónként eltérő kedvezménystruktúra),
- a felmondás és az új szerződés megkötése a legtöbb biztosítónál online, egyszerűen elvégezhető.
Most lássuk mi az a 3 fő árazási mechanizmus, ami jelentősen befolyásolja a díjak alakulását egyik évről a másikra.
1. A változó kedvezménystruktúra
A KGFB-tarifák nem kőbe vésett konstrukciók, a biztosítók rendszeresen módosítják az elérhető kedvezmények körét, mértékét és feltételeit. Például, amire két évvel ezelőtt kedvezmény volt, az ma már nem biztos, hogy létezik, és ami ma elérhető kedvezmény, azt a korábban szerződést kötő ügyfelek nem kapják meg, hiszen a biztosító nem rendelkezik információval a régi ügyfelek vonatkozásában, hogy megilleti-e az aktuális kedvezmény.
Egy szemléletes példa: tegyük fel, hogy 2023-ban kötöttél biztosítást, és igénybe vettél egy akkor elérhető „A” & „B” kedvezményt. 2025-re ezek a kedvezmények megszűntek, helyettük a biztosító bevezette a „Z” kedvezményt, amelyről viszont – fennálló KGFB szerződéssel rendelkező ügyfélként – nehezebben értesülsz, így előfordulhat, hogy nem jelzed a biztosító felé az igényedet az újonnan bevezetett kedvezményre.
A példában a passzív ügyfél a régi kedvezményeit elveszíti (+11% díjemelkedés), az újat pedig csak akkor kapja meg, ha külön kifejezi az igényét erre, és megadja a biztosítónak a kedvezmény alapjául szolgáló adatokat. Az aktív ügyfél ezzel szemben minden évfordulókor áttekinti a hatályos feltételeket egy új díjszámításon keresztül, és igénybe veszi az aktuálisan elérhető kedvezményeket, így jobban jár. Ez nem különleges tudás kérdése, hanem pusztán az odafigyelésé.
A biztosítók kötelesek az alkalmazni kívánt – jellemzően több ponton módosított, kiegészített – KGFB díjtarifát nyilvánosságra hozni, csak tudni kell, hol keressük (például az MNB honlapján: kgfb.mnb.hu).
Ugyanakkor az is fontos, hogy az ügyfelek figyelmesen elolvassák a következő éves díjról szóló tájékoztatást.
2. Aktivitást igénylő kedvezmények
A második, az indokoltnál magasabb díjat eredményező mechanizmus a leginkább orvosolható: egyes biztosítók konkrét kedvezményeket kínálnak azoknak az ügyfeleknek, akik bizonyos adatokat megadnak – szerződéskötéskor vagy a biztosítási évforduló előtt. Ezek az ún. aktivitást igénylő kedvezmények. A logika egyszerű: aki megadja a kért információt, kedvezményt kap. Aki nem tesz semmit – még ha jogosult lenne is –, elesik tőle. Ilyenek lehetnek például:
Ezek a kedvezmények a biztosítók nyilvános tarifáiban szerepelnek, és jellemzően szerződéskötéskor megadjuk őket. A passzív ügyfelek évfordulókor elesnek ettől: egyszerűen nem tudnak arról (vagy elfelejtik), hogy újra és újra meg kell adni az adatokat az évforduló előtt.
A tanács itt is az, mint az előző esetben: átolvasni az évfordulós tájékoztatót és megadni a szükséges adatokat a következő évre érvényesíthető kedvezményekhez.
3. A rejtett emelő: „a” korrekciós szorzó
A harmadik mechanizmus a legkevésbé látható, mégis az egyik legjelentősebb hatású, az ún. korrekciós szorzó alkalmazása. A KGFB piacon többféle korrekciós szorzó is létezik, itt most kifejezetten a következőre gondolunk: egy személyre szabott szám, amelyet a biztosító több, rólad szóló adat kombinációjából olvas ki egy belső táblázatból, majd ezzel szorozza meg az egyébként kiszámított díjadat.
A szorzót alakító paraméterek például:
- Irányítószám (lakcímed) – szinte mindig
- Születési év és hónap – szinte mindig
- Motor teljesítménye (kW) – gyakran
Hogyan működik?
A fenti paraméterek megadásával (irányítószám, születési év, hó, nap, motor teljesítménye) az ügyfélkör jellemzően leszűkíthető egy adott személyre. Így amennyiben ezekhez a paraméterekhez a díjtarifájában egy korrekciós szorzót társít a biztosító, akkor az a gyakorlatban csak azt az adott személyt fogja érinteni.
A paraméterek fennállása esetén a korrekciós szorzó értékével a kalkulált díjat meg kell szorozni. Amennyiben a korrekciós szorzó értéke 1, akkor a díj nem változik. Ha ez a szorzó 1-nél kisebb, akkor kevesebbet fizetsz. Ha a szám 1-nél nagyobb – és a 2026 elején alkalmazott tarifákban jellemzően az –, a díjad felfelé módosul. 2026 első negyedévében a piacon alkalmazott ilyen szorzók átlagosan ~10-40%-kal emelték az érintett ügyfelek díjait.
Képzeld el, hogy ugyanabba az étterembe jársz évek óta, és egy nap észreveszed, hogy a törzsvendégeknek (vagy egy meghatározott jellemzőkkel rendelkező csoportnak) ugyanazért az ételért magasabb számlát visz ki a pincér, mint az újonnan betérőknek. Ügyfélérzet szempontjából így működik ez a fajta korrekciós szorzó.
Miért érint ez inkább téged, mint egy új ügyfelet?
Elvileg egy új ügyfél is megkapná ugyanezt a szorzót, ha pontosan ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezne. A valóságban azonban ez nagyon ritkán fordulhat elő – és ennek megértéséhez érdemes egy pillanatra megállni a statisztikánál.
Magyarországon egy nagyobb méretű városban (mondjuk 15 ezer lakossal) nagyjából 7-7,5 ezer személygépkocsi-üzembentartóval lehet számolni. Ezt a tömeget a fentebb részletezett korrekciós szorzó paraméterei fokozatosan, egymás után szabdalják tovább kisebb csoportokra:
Az irányítószám önmagában már szűkített a településre vagy pl. Budapest esetében egy kerület részére. A születési év ezt a csoportot nagyjából 50-60 darab éves sávra osztja szét – azaz egy adott évre már csak a csoport kb. 1,5-2%-a esik, jellemzően 100–150 fő. Ha ehhez a szétosztáshoz hozzávesszük a születési hónapot is, ez a szám max. 10-12 főre szűkül le. Egy jármű teljesítményének alkalmazása esetén ez akár egyetlen személyre is vonatkozhat.
Mit tehetsz ellene?
Amennyiben a következő időszakra egy ilyen korrekciós szorzó vonatkozik rád, és emiatt a díjad elfogadhatatlanul magas lett, az egyedüli megoldás, ha szolgáltatót váltasz.
Mennyire illik ez a hozzáállás a biztosításhoz?
A piacon alkalmazott korrekciós szorzók eloszlása nem szimmetrikus: a jellemző tartomány 1,0 és 1,5 között mozog, az 1-nél kisebb értékek ritkábbak. Ez azt jelenti, hogy a rendszer összességében inkább emel, mint csökkent a díjon, és ez nem véletlen: az érintett ügyfelek jellemzően meglévő szerződők, akiknek biztosításváltási hajlandósága alacsonyabb (az elfeledett évforduló, változás pszichológiai költsége, vélt előny távolisága, információs túlterhelés, illetve adminisztrációs tehertől vagy rossz döntéstől való félelem okozta fékek miatt), tehát nagyobb valószínűséggel fogadják el a magasabb díjat.
A pénzügyi piacokon legtöbbször igaz az, hogy az új ügyfelek megszerzése költségesebb, mint a régi ügyfelek kiszolgálása. Az izgalmas kérdés az, hogy hol van annak a határa, ahol ez már ronthatja a piac hatékonyságát.
Egy biztosító alapvető társadalmi funkciója, hogy a kockázatmegosztás hatékony kialakítása érdekében minél nagyobb és diverzifikáltabb kockázati közösséget építsen. Minél nagyobb az állomány, annál stabilabbak a káralakulások és annál hatékonyabb a működés, aminek előnyeit a biztosító részben a biztosított tagok számára is visszaadja (leginkább az árakban).
A passzív ügyfelekre építő árazásnak azonban van egy érdekes ellentmondása az előbbivel: a passzív ügyfelek azért fizetnek többet, hogy finanszírozzák az aktív, árérzékeny ügyfelek megszerzését, vagyis a nagy kockázati közösség fenntartását. Előfordulhat, hogy ugyanazon kockázatú ügyfelek között jelentős díjkülönbség alakul ki kizárólag a váltási hajlandóság alapján. Végül a biztosító az általa eredetileg nyújtandó előnyöket kizárólag az aktív ügyfeleknek nyújtja, amivel felborul a kölcsönösségi logika és nem a minél nagyobb, hanem a minél jövedelmezőbb közösség kialakításából is elérendő cél lehet. Ezzel pedig a verseny egy része a termékminőség és költséghatékonyság helyett az ügyfelek figyelméért, tájékozottságáért és passzivitásáért folyhat.
A három hatás együtt: mennyi ez számokban?
Az alábbi illusztratív példa megmutatja, hogyan adódhat össze a három mechanizmus hatása egy átlagos személyautónál:
Mit tehetünk ügyfélként? Négy lehetőségünk van
Nincs egyetlen tökéletes megoldás, de négy megközelítés segíthet: érdemes észben tartani, hogy mindegyiknek megvannak a maga előnyei és korlátai.
- Felülvizsgálat egy összehasonlító portálon — ha szeretsz magad utánanézni
Független kalkulátor oldalak az aktuális tarifák alapján számolnak, így a változó kedvezményeket és aktivitási tételeket is tükrözik. Előnyük a teljes piaci rálátás, így az elérhető legjobb ár és az önkiszolgáló jelleg. Hátrányuk, hogy időigényes és könnyen elvész az ember a rengeteg paraméter és kedvezmény között (növelve ezzel a hibázási lehetőségét), illetve rendszeres odafigyelést igényel. - Felülvizsgálat egy független alkusznál — ha személyes segítségre van szükség
Egy független alkusz rálát az egész piacra, felismerheti a korrekciós szorzók hatását, és személyre szabott ajánlatot hoz. A fenti előnyök mellett a szakértői tanácsadás nagyobb eséllyel pontosabb és hibamentesebb, mint a magunk által készített ajánlat. De több időt és egyeztetést, illetve rendszeres odafigyelést igényel. - "Fair biztosítót választani – Groupama”* — a kényelmet és kiszámíthatóságot keresőknek
Néhány biztosító — köztük a Groupama — nem alkalmazza a fent említett árazási mechanizmusok, hanem stabil és egyszerű tarifát tart fenn, ami miatt egyszerűbb, gyorsabb és pontosabb is a díjszámítás. Nem mindig a legalacsonyabb első éves díjat kínálják, de hosszabb távon kiszámíthatóbb, gyakran kedvezőbb és kényelmesebb megoldást jelentenek ügyfeleiknek.
Ajánlott mindazoknak, akik számára a rendszeres felülvizsgálat nem része a rutinnak, vagy akik könnyen szem elől tévesztik az évfordulót. - Tudatosság erősítése — ha lojális, de jobb díjat szeretne
Minden évfordulón – legalább 60 nappal korábban, hogy legyen idő felmondani (legkésőbb 30 nap az évforduló előtt), ha érdemes váltani – ellenőrizni kell az aktuális kedvezményeket és igényelni az újonnan elérhetőeket. Nem feltétlenül kell váltani, de rendszeres odafigyelést igényel. A fenti 3. pontban említett korrekciós szorzó megléte esetén érdemes lehet a váltáson gondolkodni.
Összefoglalva – amit érdemes megjegyezni
- 2010 óta az évforduló az év bármely napjára eshet – nincs kampányidőszak, ami emlékeztetne rá, hogy éppen most érdemes foglalkozni a díjjal.
- A kedvezménystruktúra évente változhat: például ami két éve elérhető volt, ma már nem biztos, hogy létezik, és ami ma elérhető, azt csak az kapja meg, aki rákérdez.
- Az aktivitási kedvezmények nyilvánosak, de csak az kapja meg, aki időt szán a megadásukra.
- A korrekciós szorzók önmagukban átlagosan 30%-kal emelhetik a díjat, és jellemzően csak a meglévő, passzív ügyfeleket érintik érezhetően.
- A három hatás együtt akár évi 20–30 ezer forintos különbséget is okozhat azonos paraméterű ügyfelek között.
*Hogyan közelíti meg ezt a Groupama?
A fent bemutatott három mechanizmus nem törvényszerű, lehet tudatosan más irányt választani. A Groupama a fairség jegyében két konkrét megoldást kínál ügyfeleinek.
Éves emlékeztető: az ügyfelek gyors és egyszerű folyamaton keresztül beállíthatnak maguknak személyre szabott értesítést arról, hogy mikor érdemes felülvizsgálniuk a KGFB díjukat, így megfelelő időre ütemezhetik a biztosításuk éves áttekintését.
Fair tarifa: a Groupama fair tarifáján keresztül nem él a fent bemutatott három mechanizmussal. Sem változó kedvezménystruktúrával, sem a részletesen kifejtett korrekciós szorzóval nem hozza hátrányos helyzetbe meglévő ügyfeleit, sem mesterséges aktivitási feltételeket nem érvényesít. Így hosszútávon az ügyfelek kényelmet és kiszámítható, fairebb díjazást kapnak.
Tanulság
Ne feltételezd, hogy a hűség automatikusan jobb árat vagy feltételeket jelent, ezért időnként érdemes ránézni a szerződéseidre. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen biztosítót kell váltani, hanem azt, hogy érdemes évente rápillantani a biztosításunkra. Egy gyors és egyszerű kalkulátor akár 1 perc alatt megmutatja, hol állsz: ha jó helyen vagy, megnyugszol, ha nem, legalább tudsz róla és tehetsz ellene.
KGFB-t kötnél vagy csak érdekelne a díjad?
Használd gyors és egyszerű kalkulátorunkat, nézd meg nálunk mennyit fizetnél. Köss gépjárműbiztosítást vagy kérj emlékeztetőt az évfordulódra!