Search toggle

Párizs, Hawaii, New York – mik a legnépszerűbb bakancslistás helyek?

2025.10.15.

A magyarok több mint fele rendelkezik utazós bakancslistával – derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A felmérés szerint a vágyott úticélok között olyan helyek szerepelnek, mint Olaszország, Görögország, az Egyesült Államok, Egyiptom, Spanyolország és Japán, míg városok és régiók tekintetében Párizs, Róma, Bali, Hawaii, Bora Bora, London és New York vezetik a listát.

A magyarok utazási szokásait feltérképező kutatás eredményei szerint a bakancslistával rendelkezők közül ugyanannyian (22%) bíznak abban, hogy a következő három évben megvalósíthatják álmaik utazását, mint ahányan nem tartják reálisnak, hogy valaha eljussanak ezekre a helyekre. Ez a kettősség jól mutatja, hogy az utazás nemcsak vágy, hanem sokszor kihívás is – anyagi, szervezési és biztonsági szempontból egyaránt. 

A kutatás külön kitért arra is, hogyan gondolkodnak az emberek az utazás időzítéséről. A fiatalabb korosztály (18-39 év közöttiek) jellemzően úgy véli, hogy a bakancslistás helyeket a gyerekvállalás előtt kell kipipálni. Mások szerint sosincs késő: a 60 feletti korosztály többsége úgy gondolja, a nyugdíjas évek erre a legmegfelelőbb időpont. 

„Közeleg az októberi négynapos hosszú hétvége és az iskolai őszi szünet. Egyre többen indulnak ilyenkor útnak, hogy eljussanak azokra a vágyott – akár bakancslistás – helyekre, amelyeket nyáron a forróság vagy a tömeg miatt elkerültek. Tapasztalataink szerint az őszi szezon tipikusan a rövidebb, 3-4 napos utazások időszaka, ma már minden ötödik megkötött utasbiztosításunk is a szeptember–októberi hónapokhoz kapcsolódik. Váratlan helyzetek – baleset, betegség vagy poggyászkár – azonban egy rövid kiruccanás alkalmával is előfordulhatnak. Ahhoz, hogy az utazás a bakancslistáról a szép emlékek közé kerüljön, fontos, hogy ilyenkor se feledkezzünk meg az utasbiztosításról. Ez fedezi a felmerülő költségeket, és az asszisztenciaszolgáltató segít a szükséges ellátás megszervezésében is”

– mondta Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.

Az OTP Bank ügyfelei számára ma már gyorsan és egyszerűen, mobilbankon keresztül is elérhető az utasbiztosítás – néhány kattintással.

„Az utazás az egyik legszebb élmény, amit megélhetünk – de csak akkor, ha biztonságban érezzük magunkat. Az OTP mobilbankos utasbiztosítási megoldása éppen ezt a nyugalmat adja meg: gyors, kényelmes és megbízható”

– emelte ki Pista László, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyarok nemcsak álmodoznak, hanem konkrét terveket is szőnek. A bakancslista egyre inkább nemcsak vágyak gyűjteménye, hanem valós úticéloké. Ahogy egyre többen indulnak útnak, úgy válik egyre fontosabbá a tudatos felkészülés – amelynek része a pénzügyi és biztosítási háttér is. Mert az utazás nemcsak arról szól, hová megyünk – hanem arról is, hogyan érezzük magunkat közben.